Simple Beauty

Elindultunk... :)

2014. december 30. 11:49 - SimpleBeauty

Kik vagyunk mi?

Rosta Hanna vagyok, 22 éves, álmodozó… Hogy miért is ez a jelző? Körülbelül 10 éves korom óta szaladok az álmaim után, és sorra valósítom meg őket. Ez a blog volt a soron következő. Úgy gondolom a mai világban rengeteg jobbnál jobb blogot írnak és igazán nehéz kimagaslónak lenni, a bloggerek között. De hosszú unszolás után mégis belevágok, hiszen már 4. éve folyamatosan foglalkozok írással, amiben igazán ki tudom élni a kreativitásom.
Az ide felkerülő írásaimban szeretném segíteni azokat a nőket, akik tanácsra vagy csak útmutatásra vágynak az egészséges életmód/ fitness területén, a mindennapi szépségápolás és divat kusza útjain. Emellett lesz szó még lakás dizájnról és a nők legnagyobb álmáról az esküvőről. Hogy mit is kell még tudni a civil életemről, amely befolyásolja a cikkeimet.  Divatsminkesként és kezdő esküvőszervezőként dolgozok Magyarországon és Franciaországban. Így a „kétlaki” életmódom miatt sok érdekes posztot olvashattok, majd a kis francia lakhelyemről és tevékenységeimről, sőt még a divatról is. 
Lépésről lépésre segítek a csapatommal együtt bemutatni nektek minden apró trükköt és részletet.

 20130303img_5474-edit.jpg

És akkor lássuk a csapatot…

 

Czentnár Zita, a blog hivatalos köröm designere és sminkestársam is egyben.

Sziasztok! Pár sorban szeretnék bemutatkozni. A nevem Czentnár Zita. Hannával 2013 őszén ismerkedtem meg, közösen tanultuk ki a sminkes mesterséget. Műkörmösként hivatalosan 2010 óta dolgozom. Mindig szerettem kreatív dolgokat alkotni, épp ezért nagyon örültem, amikor Hanna felkért, hogy az induló blogjában a műkörmös ismereteimet megosszam veletek és néha-néha a sminkes tudásomat is kamatoztassam! Remélem, hogy Nektek is tetszeni fog! Higgyétek el, az ápolt kéz és köröm az egyik legfontosabb az igényes emberek számára! Induljon hát a közös munka!

10887765_426866414134628_2056904220_n.jpg

Földesi Tamás és Tenkely Ruben, a Dream Style Hajstúdió tulajdonosai és a blog fodrászai.

Földesi Tamás vagyok, immár 6 éve fodrász, 2008-ban szereztem az szakmunkás bizonyítványt, párhuzamosan az egyetemi éveim alatt. Mesterem Szél Sándor volt, akinek tanítása és látásmódja nagy hatással volt a mostani munkamorálomra, hajvágási technikáim kialakulására és a vendégekkel való kommunikáció minőségére. Mivel tanfolyamra jártam, szembe kellett néznem a vendégek és a kollégák előítéletével, azzal, hogy a rövidebb idő alatt szerzett tudás és tapasztalat nem állja meg a helyét, ám bátran kijelenthetem, hogy ma már saját munkahelyemen dolgozok és pályafutásom felfelé ívelni látszik. Volt pár buktató, volt pár olyan akadály, amikor majdnem leraktam a lantot, de mindig szembe fordultam a széllel és inkább jöjjön, aminek jönnie kell. Azt mondom a mai napig is, hogy nincs lehetetlen, csak még nem ismerem. Persze vannak olyan területei még a szakmának, amit nem mindig merek bevállalni, mert nincs meg a megfelelő kompetenciám, akkor is igyekszek megismerni és megpróbálni és felelősséget vállalni a munka eredményére. Jó barátommal és munkatársammal Tenkely Rubennel 2014-ben nyitottuk meg saját szalonunkat, Dream Style Fodrászat néven. Igyekeztetünk egyedi bútorokkal és színekkel, formákkal a közönség elé állni, folyamatosan fejlesztjük, olyan plusz dolgokkal, amelyek eddig más szalonban nem jelentek még meg, de az alap komfortzónát is biztosítva minden esetben a vendégek részére. Nálunk mindenki jól érzi magát, egymás vendégeivel is jó viszonyban vagyunk, ezen nagyon sokat dob, hogy Rubennel jó barátok vagyunk. Egymás gondolatait és ötleteit felhangolva alkotunk, találunk ki mindig valamit. Terveink szerinte, igyekszünk növekedni, fejlődni, amit tudunk, elvállalunk és van már pár egyedi találmány a tarsolyunkban.  Nem csak megélni szeretnénk a szakmából, hanem hagyatékot teremteni is.

 

Üdvözlök mindenkit, Tenkely Ruben vagyok. 22 éves, és gyerekkorom óta fodrász akartam lenni. Van egy fotó is, amin már pár évesen hajszárítót szorongatok. Komolyra fordítva a szót, mára úgy érzem, az alapokat elsajátítva, jól veszem az akadályokat és főleg szeretem a kihívásokat. Szél Sándor mesterfodrász tanulójaként szert tettem olyan tudás magjaira, amihez ma nagyon nehezen juthat hozzá egy fiatal fodrász. Terveim között szerepel, hogy igen színvonalas versenyekre jussak el, tiszteletet, elismerést szerezve és újdonságot, egyediséget nyújtani a szereplések alkalmával. Amikor csak lehetett, már tanulóéveim alatt is indultam versenyeken: 2010 – XI.IFJ. Rónai László emlékversenyen (Pécs) I. éves tanuló kategóriában: férfi klasszikus szárítás vagy vágás? III. helyet értem el 2011-ben Orosházán férfi klasszikusban szintén. 2012 – Telekdi Vándorkupa (Nyíregyháza) – Női divathajvágás I. hely és férfi hajvágás II. hely. Most a Dream Style Fodrászatban dolgozom, jó barátommal Földesi Tamással közösen és feltett szándékunk valami jót és maradandót alkotni. Igyekszünk minden vendég igényét kielégíteni, próbálkozunk új dolgokkal és számunkra nagyon fontos, hogy úgy távozzon a vendég, hogy büszkén említse majd köreiben: igen nálunk járt.

tr.jpg

 

Nagy Vivien, a blog hivatalos arca 2015-ben.

Sziasztok! Nagy Vivien vagyok 19 éves debreceni lány. Jelenleg a Debreceni Egyetem kémia szakán tanulok. Már több éve foglalkozok modellkedéssel és a Fórum modelljei közé tartozok. Az a megtiszteltetés ért, hogy idén én képviselhetem a SimpleBeauty-t a nagyközönség előtt.

viv.jpg

Ennyit rólunk, inkább a munkáink beszéljenek! :) 

Szerzői jogok

A képek és a bejegyzések a SimpleBeauty saját tulajdonát képezik. A blog bejegyzésinek és képeinek használatáról a felhasználó köteles a SimpleBeauty jogos tulajdonosának (Rosta Hanna) engedélyét kérni, az engedély után köteles a bejegyzésben megjelölni. Amennyiben a blogon megjelenik olyan képi tartalom, ami az Öné és nem egyezik bele a felhasználásába, kérem, jelezze felénk! (simplebeautymu@gmail.com)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://simplebeauty.blog.hu/api/trackback/id/tr707022373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása